Buy books with your smartphone.
€28.96
Free delivery
Expected delivery time
32 workday.

Kodály és a történelem - Tizenkét tanulmány

Rózsavölgyi És Társa, 2015
  • 184 oldal
  • kemény kötés
  • ISBN:

Az a tizenkét tanulmány, amelyet kötetébe Dalos Anna napjaink meghatározó Kodály-kutatója összeválogatott, Kodály Zoltán és a történelem viszonyát vizsgálja, mégpedig lenyűgözően sokféle aspektusból. Dalos Anna számára az eszmetörténeti problémák éppoly fontosak, mint az egyes művekre jellemző zene-technikai részletkérdések. Írásait három részre osztotta. Elsőként Kodály történelemképének kontextusát tárja fel, azt a kérdést járva körül, hogy a muzsikusként és bölcsészként egyaránt kivételesen művelt Kodály miként reflektált saját zenetörténeti helyére, s népzenekutatói tudományos tevékenysége miként határozta meg alkotói működését. A tanulmányok következő csoportjában fontos Kodály-művek a Háry János, a 2. vonósnégyes, a Színházi nyitány és a C-dúr szimfónia elemzése révén e kompozíciókat a korszak különböző zenei irányzatainak közegében helyezi el, illetve Kodály életének személyes mozzanataiban talál számukra értelmezési keretet. A tanulmányok harmadik csoportja Kodály szellemi hagyatékával foglalkozik. Dalos Annát éppúgy érdekli az úgynevezett Kodály-iskola tagjainak és mesterüknek alkotói kapcsolata, mint a Kodály utáni generáció zenei stílusának elméleti háttere, vagy éppen a másod- és harmadgenerációba tartozó zeneszerzők Kodályhoz fűződő viszonya. Dalos Anna bátran szembeszáll a hazai zenetudományra hosszú ideig jellemző apologetikus Kodály-képpel, s tárgyához elfogulatlanul közelít. Írásai elgondolkodtatók, olykor vitára ingerlők, de mindig releváns kérdéseket tárgyalnak, s azáltal, hogy nem tagadják el a Kodály-életmű és a kodályi hagyaték utóéletének problematikus vonásait, rendkívüli szolgálatot tesznek a kései utókornak: segítenek egy hiteles Kodály-kép kialakításában, közelebb visznek a 20. századi magyar zenetörténet egyik legjelentősebb alakjához.

Dalos Anna (1973) zenetörténész, zenekritikus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Lendület 2021. Századi Magyar Zenei Archívumának és Kutatócsoportjának vezetője. Számos tanulmány, kismonográfia szerzője, a 20. századi magyar zenetörténet kutatója. 2007 óta tanít a Zeneakadémián. Hazai és nemzetközi zenetudományi konferenciákon rendszeresen tart előadásokat az új magyar zenéről.