A latin humanitas poétikája I. Institutiones generales artis poeticae

A költői mesterség általános törvényszerűségei

Könyvünk a magyarországi latinság költészete irodalomelméleti munkáinak világába kíván bevezetni, valamint olyan szemléleti kérdéseket tárgyal, melyek a latinitás oktatási rendszerében, a studia humanitatis struktúrájában az irodalomtudat alakulását évszázadokra meghatározták. A szerző azt a tételt igyekszik bizonyítani, hogy az oktatási struktúra nagymértékben szerepet játszott a 17–18. század poétikai tudatában. Az alapkérdés az antikvitás szemléletében gyökerezik, melyet a római humanitas foglal magába. A humanitas prakticizálódása a görög-római műveltségeszmény közvetítését jelentette. Ennek három nagy területe a grammatika, a poétikai és a rétorikai képzés volt. A könyv azt a folyamatot kíséri végig, melyben a humanitas-eszmény átalakulásával mindinkább a poézis válik meghatározóvá. A poétikai kompendiumok vizsgálata azt bizonyítja, hogy a költészet mindinkább a humán művelődési eszmény maradéktalan megvalósítójává válik, melynek kereteit a fejlődés további folyamatában az általános költészettanok átalakulásával az esztétikum felfedezése tölti be. Az az ismeretanyag és –rendszer, melyet a latin humanitás poétikai kompendiumai nyújtanak, nemcsak a kor poétikatudatának helyesebb megértését szolgálja, hanem a 17–18. század és a felvilágosodás művelődéstörténeti folyamatainak mélyebb megértését is feltételezi. Ebben a fejlődési folyamatban e könyv kitüntetett szerepet tulajdonít az esztétikai tudományosságban úttörő jelentőségű Szerdahely György (1740–1818) költészetelméleti meggondolásainak, melyek hatást gyakoroltak a magyarországi művelődési program egészére.