Buy books with your smartphone.
797 din.
Expected delivery time
19 workday.

Erkölcstani jegyzetek

Új Ember Kiadó, 1997
  • 82 oldal
  • Kötés: papír / puha kötés
  • jó állapotú antikvár könyv
  • ISBN: 9639674257
  • Szállító: Vonnegut Antikvárium

FÜLSZÖVEG
Mi a Városmissziónak a legfőbb és végső célja? Természetesen az, hogy Krisztusnak a missziós parancsát teljesítsük, elvigyük örömhírét minden néphez az egész világon. Természetes az is, hogy ha a vén Európában, a nagyvárosokban tartunk missziót, akkor előtte körül kell nézni a bennünket körülvevő világban, és észre kell venni, hogy rengeteg ember él a közelünkben, akikhez az első, tiszta igehirdetés még nem jutott el. Tehát a szó szoros értelmében missziós helyzetben élő egyház vagyunk itt, Budapesten is. Reményt és jövőt adok nektek. Nem egyetlen évnek a jelmondata ez, és nem egyetlen történelmi helyzetre vonatkozik, hiszen Jeremiás prófétától idézzük. De az, aki a reményt és a jövőt adja, Ő ugyanaz, most is él, és nekünk is reményt és jövőt akar adni, még ebben a földi életben is, főleg pedig az örök életben. Ezt a lendületet, lelki fölemelkedést kellene sugároznia missziónknak, és Krisztus nevében, Krisztus segítségére építve a remény és a jövő üzenetét kellene továbbadnunk egész társadalmunknak. Ehhez természetesen találékonyságra, tapintatra és valami nagyon nagy erőre van szükség, mindenekelőtt magára a kegyelemre, amely eligazít bennünket a legnehezebb helyzetekben is. Vissza
TARTALOM
Előszó 7
Mi az erkölcs? - Vallás és erkölcs - Világnézet és erkölcs 9
Az erkölcstan részei 11
Útjelzőink: a törvény 12
Iránytűnk a lelkiismeret 14
A szabad akarat és következményei 16
Erőtartalékaink: az erények 18
A bűn fajai 20
Küzdelem a bűn ellen 22
A keresztény tökéletesség erkölcstana 25
A kötelességek erkölcstanának áttekintése 27
Az irányító hit 29
Az éltető remény 31
A boldogító szeretet 32
Az imádság 33
Az imádság ellentéte 35
Az istentisztelet rendkívüli módjai 37
Az ünnepek megszentelése 38
A babona 41
Testi életünk erkölcstana 44
Felebarátaink testi élete 47
Az anyagi javak létviszonyai 50
Tulajdonszerzés - Munka - Alamizsna 52
Mások tulajdonának tiszteletben tartása 54
A fajfenntartás keresztény szemlélete 56
Veszélyek és áldások 58
A tiszta élet lehetősége és eszközei 60
A szűkebb családi közösség 62
A munkaadó kötelességei 64
Az igazságos munkabér 65
A nemzet és az Egyház 67
A becsület erkölcstana 70
A bizalom erkölcstana 72
Lelkünk legfőbb java: Isten kegyelme 74
Szakképzettség és műveltség 76
A szent idők és a bűnbánati fegyelem 78
Néhány újabb tanítóhivatali dokumentum erkölcsi kérdésekről 81