Mátrai vadászatok - Dedikált

ELŐSZÓ
Bemutatkozom:
1922. december 9-én születtem, Élesd községben, a Királyhágó alatt. Valaki elvétette a dátumot és 16-ot írt be. De az eredeti anyakönyvi kivonatomban az előbbi szerepel. De az illető második keresztnevemet is kihagyta a hivatalos papírjaimból. Édesapám műhelyében asztalos szakmát tanultam. Aztán 1943-ban bevonultam tényleges katonai szolgálatra. 1944 májusában már kint voltam a hadműveleti területen, Galíciában. Onnan az erdélyi frontra kerültem, majd hadifogságba és megjártam a poklokat. A hadifogságból megszöktem és Jasiban lágerbe zártak, ahol 93 napot töltöttem paszuly levesen és puliszkán, de onnan is megszöktem, úgy kerültem haza. 1947 márciusában egy éjjel két barátommal átjöttem a határon, otthagyva szüleimet, testvéreimet és barátaimat, valamint rokonaimat és ismerőseimet. Hű maradtam a Magyar Szent Koronára tett eskümhöz, és mindhalálig hű is maradok,
Első könyvemből ez az ismertetés kimaradt, mivel a kézirat 38 évig várt a kiadásra. Az út végén című könyvem 1996-ban jelent meg, 1951-ben kedves barátom Divéki Sándor, akkori vadászati előadó, felkért hogy vállaljam el „társadalmi munkában" 5500 kh erdőterületnek a vadőri teendőit. Fizetésül egy apróvadas tagságot biztosított volna, Örömmel elvállaltam, mert emléktárgy készítői foglalkozásom mellett ezt megtehettem. Egyévi várakozás után, elutasították a fegyvertartási kérelmemet. Ugyanis akkor még pártjavaslat kellett hozzá, és a gyűlésen a „népikáder" igazgató azt mondta, „nem lehet neki megadni me hittam ölfát vágni osz nem jött".
45 év múlva tudtam meg, hogy hat „népikáder" erdőigazgatót neveztek akkor ki, és a hatnak volt együttesen 8 elemi osztálya.
Ekkor tudtam meg, hogy miért beszélt ellenem az igazgató. Mindezek ellenére én 1953 őszéig gondoztam a rámbízott területet. És hogy hogyan, nos erről szól könyvem