Buy books with your smartphone.
€26.08
Free delivery
Expected delivery time
28 workday.

Vérbosszú Bácskában

Magvető Könyvkiadó, 1991
  • 275 oldal
  • Kötés: papír / puha kötés
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Betű Antikvárium Bt.

Az író – könyvéről: Már huszonöt évvel ezelőtt számon kérték tőlem, miért nem írtam, csatoltam a Hideg napok-hoz folytatásként A megtorlás véres heteit is. Nem tehettem meg: a körülmények csak az igazság, a borzalmak felét engedték kimondani. Az igazság és a véres szörnyűségek másik, nagyobbik felének világba kiáltása szerb íróra, írókra várt volna. Ám mindhiába! Közel három évtizedes várakozás után nem térhettem ki a végül is reám maradt feladat elől, hogy megírjam az 1944-es bácskai vérbosszú könyvét is. Amikor harminc éve a Hideg napok-ban regénybe ágyazva előadtam mindazt, amit krudélis hajlamú magyar tábornokok és törzstisztek a magyar nép nevében ezernyi ártatlan szerb és zsidó ember ellen Újvidék ama gyilkos három napján 1942-ben elkövettek, számoltam azzal a reménységgel, hogy válaszul s tán hálából, akad szerb író, aki emléket állít azoknak a magyar tízezreknek, akiket úgyszintén ártatlanul gyilkos gazemberek a jugoszláv nép nevében megkínoztak és halálba küldtek. A Jugoszláviában élő magyar százezrek lelkében izzó sebként máig ott ég a negyvenezernyi elpusztított rokon: apa, fiú, testvér megbecstelenített, eltiltott emléke. De a megbillent, megsértett, félbeszakított erkölcsi világrendet ki kell egyenlíteni. Megbékélés nélkül nincs igazi béke a lelkekben. A vérbosszú által kiontott vér eltörlésére nagyon kedvező lehetőség a töredelmes bűnvallomás. Erre ad alkalmat nyíltan feltárt szörnyűségeivel ez a könyv minden délszláv továbbélő számára: Bocsássatok meg ti is! És soha többé! Ez a jelen könyv ajánlata a tisztaszívű olvasó, főként a szerb olvasó számára.