Theodora. Jusztinianusz.

Mohás Lívia voltaképpen egyetlen egységet alkotó ikerregényének címe ne keltsen az olvasóban ábrándos reményt, az író nem Móránk Aranykoporsójának folytatását írta meg, nem a milánói rendelet kibocsátása után immár hivatalosan is keresztény államvallású nagybirodalom kelet-római császárság reformáló és a vandálok, gótok, vad törzsek dúlta, rogyadozó Róma bukása utáni felemelkedési kísérletét, hanem mást és többet. Újat, meghökkentőt, melynek méltánylására nem is stilisztikai vagy szerkesztési bravúrja bírja rá majd az olvasót, hanem mindannak a hiánya, amit tudva-tudatlan remélt: a történelmi regények sokáig csábító kellékei közül Mohásnál hiányzik a cukorrózsaszín és vasfekete rivaldafény, nincs könyveiben szépséges emberi kötődés, tragikus vétségében is felmagasztosuló férfijellem, asszonyi méltóságát öngyilkossággal helyreállító gesztus vagy Isten felnőtt módjára való megközelítésének szelíd reménye.
Mohás atomtöltetű prózája számtalan változatban az ember hatalomvágyát és gátlástalanságát tükrözi. Az ikerregény valódi katalizátora az Idő, mely egyazon pillanatban jelez múltat; jelent és kikövetkeztethető jövendőt. (Szabó Magda)