Zsigmond császár koronázása és a német zsidóság megadóztatása

Zsigmond császár és magyar király belkormányzata történetének egyik legérdekesebb fejezetét az uralkodó pénzügyi politikája képezi. A közfelfogás Zsigmondot mint örökös pénzzavarban szenvedő uralkodót tünteti fel, a kinek pénzzavara onnan eredt, hogy rendkívül könnyen bánt a pénzzel, a mely rohamosan fogyott el kezei között. Azonban Zsigmond is jobb volt e tekintetben a hírénél. Vallotta ugyan a maga személyére nézve is azt az elvet, hogy a pénz lehet sok, lehet kevés, de sohasem elég, hosszú uralkodása alatt sokszor voltak pénzügyi zavarai, de ezek csak részben írhatók egyéni könnyelműsége számlájára. Pénzzavarai magyarázatukat lelik egyrészt az akkori birodalmi pénzügyi helyzet és viszonyok alakulásában, másrészt az általános politikai helyzetben. A mi az elsőt illeti, itt mindenekelőtt tekintetbe kell vennünk azt, hogy a középkori birodalmi királyi udvartartás költségei főleg két forrásból nyertek fedezetet, a magán kezelés alatt álló, vagyis a házi birtokokból, valamint a királyi udvar ellátásának kötelezettségéből. Mindkét forrás Zsigmond idejére jóformán kiapadt. Saját, házi birtokkal Zsigmond a birodalomban már nem bírt, ez a jövedelmi forrás tehát elesett, a királyi udvar ellátásának kötelezettsége pedig azok részéről, a kiknek területén a király tartózkodott, erre az időre szintén jóformán teljesen hatályon kívül került. Az uralkodó tartózkodása költségeit a birodalomban tehát készpénzben maga kellett hogy viselje. Az előbb említett két rendbeli fedezet hiányát pótolni lett volna hivatva a rendszeres, megfelelő nagyságú birodalmi adó, minthogy azonban ilyen akkoriban még nem létezett, az uralkodó magára volt utalva, saját bevételeire és így elkerülhetetlen volt, hogy az az uralkodó, a kinek saját kezelésben álló, házi birtokai nem voltak a birodalomban, ne kerüljön pénzügyi zavarokba. Áldásy Antal. – Budapest : Magyar Tudományos Akadémia, 1916. Hasonmás kiadás.