A vágy fogságában I-II.

Ravel Duralde úgy élte az életét, hogy közben kihívta maga ellen a világ összes veszélyét. Egészen mostanáig. Addig a percig, amíg a bálterem hátsó végében meg nem pillantotta Anja Hamiltont, és hirtelen fel nem ismerte benne saját démonát…

Az eső kissé alábbhagyott, de olyan könyörtelenül zuhogott továbbra is, mintha egész éjszaka nem akarná abbahagyni. Anja és Ravel összefonódó testtel feküdtek, szaggatott lélegzetük kezdett visszatérni a normális ütembe.
A lány furcsán zavarodottnak érezte magát. Azt sem tudta, örüljön-e annak, ami most történt, vagy sajnálja. Csak annyit tudott, hogy ebben a pillanatban elégedetten fekszik az őt ölelő férfi karjaiban, és szíve nehéz súlytól szabadult meg.
Lelke mélyén tudta, hogy most meggyalázottnak és kihasználtnak kellene éreznie magát, de ennek a mártírságnak nyomát sem találta magában. Legjobban nem azért az emberért aggódott, akit megmentett, hanem azért, akinek bajt okozott.