A nagyszentmiklósi kincs (Régészeti tanulmányok)

1799-ben látott napvilágot, azóta számtalan tudományos mű foglalkozott vele. A bécsi kincstárba került 23 edény formája és díszítése tekintetében páratlan; feliratait máig sem sikerült meggyőző módon megfejteni.Ezért is tisztázatlan a kincs készülésének kora, amitől részben függ az is, hogy mely nép tulajdonában lehetett.
Bálint Csanád a régész, művészettörténész szemével vizsgálta a leletegyüttest, több alkalommal tanulmányozta az eredetiket is. A kutatás a Kelettel hozta kapcsolatba a kincset, ezért a szerző hosszasan tájékozódott az Eurázsia és Bizánc V–X. századi régészetével és művészetével foglalkozó irodalomban. Ennek köszönhetően első ízben született olyan összefoglalás, amely a kora középkori Irán, Közép-Ázsia, az arab kalifátus, Kína, Bizánc, az eurázsiai steppe és a Kárpát-medence fémedényművességeit együtt mutatja be.
A kincs eredetével kapcsolatos két népszerű elmélet könnyen elvethető, mert az edények teljes mértékben eltérnek a dunai bolgár (IX. század) és a honfoglaló magyar (X. század)leletektől és ornamentikától. Az avar régészeti anyaggal, díszítésmóddal és ötvöstechnikával viszont apró egyezések hosszú sora mutatható ki. Ennek alapján megállapítható, hogy a nagyszentmiklósi kincs egy VII–VIII. századi avar (rész)fejedelmi család birtokában volt.
A könyv nemcsak a kincs edényeiről nyújt fényképanyagot, de teljes áttekintést kínálva bemutatja a kora középkori eurázsiai fémedényleleteket és –ábrázolásokat is. Személynév- és lelőhelybnévmutató segít eligazodni a könyvben feldolgozott anyagban.