Az elveszett presztízs - Magyarország megítélésének megváltozása Nagy-Britanniában (1894-1918)

A legtöbb európai országban, de Angliában és Amerikában kiváltképpen, az 1848-49-es szabadságharc és annak kegyetlen megtorlása nyomán széleskörű és erős rokonszenv alakult ki
Kossuth Lajos és népe iránt. Ez jó ötven éven át fönnmaradt. Az 1867. évi kiegyezés után a brit sajtó és a diplomaták Magyarországot "mintaszerű alkotmányos állam"-nak, az egész Osztrák-
Magyar Monarchiát "stabilizáló és liberalizáló" tényezőnek látták.

A történész, aki 1990-ben a rendszerváltozás külügyminisztere lett, könyvében arra keresi a választ, miért és hogyan vált a magyarok iránt érzett széleskörű rokonszenv előbb kritikává, majd ellenszenvvé. A fordulat egyik oka az 1904-ben kezdődő magyar belpolitikai válság volt, ami párosult a nemzeti kisebbségek igényeinek elutasításával, a "magyarosodás" erőltetésével.

Ezzel egyidőben Európában két szembenálló szövetség jött létre: az angol-francia-orosz antant és a Németország vezette Hármasszövetség, az Osztrák-Magyar Monarchiával és Olaszországgal.
A magyar presztízs megromlásához - újságcikkekkel és könyvekkel - jelentős mértékben hozzájárult a londoni Times bécsi tudósítója, H. W. Steed és a Scotus Viator írói néven ismertté vált skót közíró, R. W. Seton-Watson.

A két szövetségi blokk vetélkedése kényszerpályára vitte a magyar külpolitikát. Ez kedvezett a magyarokat kritizáló, sok esetben súlyosan elfogult írások megjelenéséhez és elfogadásához.
1918 nyarán az antant-kormányok a román, cseh és délszláv propaganda hatására, döntő mértékben pedig abban a reményben, hogy ez meghozza a háborús győzelmet, az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségeinek önálló államiságot és tág határokat ígértek. Az eredmény a Monarchia fölbomlása lett, az ellenséggé vált Magyarország fölött pedig a békekonferencián megszületett az ítélet.
Trianon 100. évfordulóján arra figyelmeztet Jeszenszky Géza könyvének harmadik, bővített kiadása, hogy hová vezetett a magyar presztízs elveszítése.

*****
Jeszenszky Géza 1941-ben született, történelem-angol szakos tanár, az MTA történész kandidátusa, habilitált doktor, egyetemi magántanár.
Diplomáját és egyetemi doktorátusát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte. 1976 és 2011 között a mai Corvinus Egyetemen és jogelődjein tanította a nemzetközi kapcsolatok és a magyar külpolitika történetét, vendégtanárként az Egyesült Államok több egyeteme mellett Varsóban és Kolozsváron is tanított.
1988-ban a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1990 és 1994 között külügyminiszter. 1998 és 2002 között washingtoni, majd 2011-tol 2014-ig oslói nagykövet.

Főbb művei:
Helyünk a világban - A magyar külpolitika útja a 21. században (Csaba Lászlóval és Martonyi Jánossal) (Éghajlat, 2009)
Post-Communist Europe and its National/Ethnic Problems (Kairosz, 2009)
Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szom szédsági politikája a rendszerváltozás éveiben (Osiris, 2016)
Lehet-e sízni a Kárpátok alatt? (Neidenbach Ákossal) (Kairosz, 2017)
July 1944. Deportation of the Jews of Budapest Foiled (ed.) (Reno, NV: Helena History Press, 2018)