Az egyéni tehetségfejlesztő programok alapjai

Magyarországon a rendszerváltás kezdete óta jelentős lépesek történtek a tehetséggondozás fejlődésében. Elsőként az iskolák jöttek lendületbe, s egyre több programot indítottak a tehetségígéretek kibontakoztatásához. Majd a pedagógusok részéről megfogalmazódott az igény a tudományosabb alapozottságú gyakorlati munka iránt, így egyre többen kértek segítséget azoktól a szakemberektől, akik kutatásainak középpontjában ez a témakör állt, s el is indultak a továbbképzési programok egyrészt tanfolyamok formájában, másrészt „tehetségfejlesztő szakértő” és tehetség-témakörű „pedagógus szakvizsga-program” indult a felsőoktatási intézményekben a kilencvenes évek második felében. Azt követően a 2008-ban az Országgyűlés által ötpárti konszenzussal elfogadott Nemzeti Tehetség Program adott újabb lendületet a fejlődésnek, s ebben nagyon fontos új elem volt, hogy nem kevés anyagi támogatást is nyújtottak az NTP keretében új gyakorlati tehetségfejlesztő programok indításához, a meglevők továbbfejlesztéséhez nemzeti szellemben: a határon túli magyarlakta régióknak is részesülhetnek ebből a támogatásból. Ugyancsak jelentős előrelépést eredményezett az uniós támogatások megjelenése a TÁMOP-os pályázatok keretében, s ezek közül is kiemelkedő szakmai értéket képviselt a MATEHETSZ szakembergárdája által 2009 és 2015 között megvalósított Magyar Géniusz Program és Tehetséghidak Program. Mind az NTP-s, mind a TÁMOP-os keretekben jelentősen gazdagodtak a tehetséggondozást módszertanilag alapozó képzések, sok új kiadvány jelent meg a gyakorlati fejlesztő munkát segítendő, létrejött a Tehetségpontok Hálózata – erősítendő a tehetséggondozásban élenjáró műhelyek kapcsolatrendszerét, a jó gyakorlatok elterjedését, s mindezek eredményeként egyre több tudományos alapozottságú gyakorlati program indult el a tehetségígéretek megkeresése és hatékony kibontakoztatása céljából. Alig van olyan területe a hazai tehetséggondozásnak, amelyen ne történt volna érdemi előrelépés az elmúlt két és fél évtizedben, de ezen problémák között kell említeni a rendszerszerű egyéni tehetségfejlesztő programok széleskörű elterjedésének hiányát. Természetesen az iskolákban és más szervezetekben gazdag gyakorlati repertoárral felvértezve dolgoztak a szakemberek a tehetségesnek látszó gyerekek, fiatalok egyéni értékeinek kibontakoztatásán, de a sport és művészetek tehetségterületét leszámítva, ezekben kevés helyen volt fellelhető a rendszerszerű tervezés és megvalósítás. Ugyanakkor, ha szétnézünk a világban, a tehetséggondozó nagyhatalmak mindegyikének a gyakorlatában az individualizált fejlesztés áll a középpontban – erről részletesen az 1.2. fejezet szól. E területen van a legtöbb pótolnivalónk a tehetséggondozás gyakorlatában, ezért is készült el ez a kézikönyv, segítendő mindazokat, akik az eddigieknél szisztematikusabban kívánják az egyéni tehetséggondozó programokat kidolgozni és megvalósítani. A könyv öt fejezetében ad kapaszkodókat a gyakorlati szakembereknek az előbb említett cél eléréséhez. Az első fejezetben visszatekintünk a magyarországi előzményekre, hiszen a gondolat itthon sem új: a hazai kutatók már a nyolcvanas években megfogalmazták az individualizált fejlesztés elengedhetetlen voltát, természetesen nemcsak a tehetségígéretek, hanem minden gyerek, fiatal számára. Ugyanebben a fejezetben kitekintünk a világ tehetséggondozó gyakorlatába, bizonyítva, hogy igazi sikereket ezen elv érvényesítése nélkül nem lehet elérni, majd érvként hozzuk a tehetségígéretek tulajdonságait a rendszerszerű egyéni fejlesztés elengedhetetlen voltához, s végül megvizsgálunk néhány tehetségfejlesztő modellt, amelyek kapaszkodókat adnak ezen feladat gyakorlati megvalósításához. A második fejezetben a tehetségkeresés és -azonosítás azon gyakorlati módszereit tekintjük át, amelyek segítik megtalálni a tehetségígéreteket, s e módszerekből közel húszat a fejezet mellékletében közre is adunk, hangsúlyozandó, hogy ezek mindegyikét lehet használni pedagógus-szakképzettséggel. A harmadik fejezetben tartalmi kapaszkodókat adunk az egyéni tehetségfejlesztő programok kidolgozásához, ezek figyelembe vétele a tervezésnél elengedhetetlen a komplex fejlesztés szempontjának érvényesítéséhez. A negyedik fejezetben azokat a pszichológiai és pedagógiai eszközöket mutatjuk be, amelyek segítségül hívhatók a megtervezett rövidebb és hosszabb távú egyéni fejlesztő programok megvalósításához. Végezetül az ötödik fejezetben a tervezés főbb lépéseit mutatjuk be, hangsúlyozva, hogy nincs általános recept az egyéni fejlesztő programok elkészítéséhez, ezt a munkát minden intézménynek és más szervezetnek az ottani gyerekekhez, fiatalokhoz és saját lehetőségeikhez igazítva kell elvégeznie. Természetesen a kis lépések jelentőségére is felhívjuk a figyelmet: a végcél az, hogy minden ilyen egyéni fejlesztő program rendszerszerű szemlélettel készüljön, de ezt csak jól átgondolt építkezéssel, gyakran nem is gyors lépésekkel lehet elérni. Nem az a lényeg, hogy minél több ilyen terv készüljön, hanem az, hogy ezek megvalósíthatóak legyenek! Legvégül ebben a fejezetben áttekintjük az egyéni fejlesztő program megvalósításában közreműködő szakemberek és szülők szerepét, hangsúlyozva, hogy sikert csak a folyamatos együttműködésük hozhat.