Buy books with your smartphone.
€76.03
Free delivery
Expected delivery time
28 workday.

A magyar nemzet honalapítása 896-997-ig - saját képekkel - Első kiadás

Nagyvárad
  • 95 oldal
  • Kötés: félvászon
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Vonnegut Antikvárium
  • Első kiadás, 1925. Kolligátum, későbbi könyvkötői kötésben, egybekötve a Marczinkó/Pálfi/Várady: A Magyar Nemzet elbeszélő története című kötettel.
  • első kiadás

Karácsonyi János a magyar nemzet történetének harmadik, egyben utolsó a szerző halála előtt három évvel megjelent kötetében a 11. század történéseit tárgyalja. A nagyváradi kanonok már címadásával is jelzi, majd az első fejezetben is kihangsúlyozza, hogy a korszak legjelentősebb fejleményének a nyugati kereszténység felvételét tartja, amely biztosította a magyarság csatlakozását a nyugati kultúrkörhöz. Az elbeszélés középpontjában két szent királyunk, István és László államszervező, -építő tevékenysége áll. A kötet első fele tárgyalja Szent István uralkodását, az egyes fejezetekben az ország egyesítését, egyházszervezői, törvénykezői munkáját, uralkodásának emlékeit bemutatva. A trónviszályokkal sújtott átmeneti időszak elbeszélése után Szent Lászlót mint az ország újraegyesítőjét és területének gyarapítóját mutatja be, aki bevégezte az István által megkezdett munkát. A kötetet az állami intézményrendszer (alkotmány, igazságszolgáltatás, hadügy, pénzügy) fejlődését és a társadalom felépítését áttekintő fejezetek zárják.