Tulajdonságszótár - 3150 személyleíró szó magyarázata és ellentéte, valamint fogalomköri csoportosítása
- 210 oldal
- puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN:
Gondolta volna, hogy több ezer kifejezés közül választhatunk, ha jellemezni szeretnénk egy embert? A Tulajdonságszótárban 3150 külső és belső emberi tulajdonságot sorolunk fel és magyarázunk. Gyűjteményünk a mai nyelv szavai mellett tartalmaz régiesnek ható (pl. bogárszemű, kalmárlelkű, sáfár), illetve újabb kifejezéseket is (pl. alfa-hím, megmondóember, netceleb), sőt a szleng szókincséből is szemezgettünk (pl. IQ-harcos, nyomi, partiarc).
A Tulajdonságszótárban feltüntettük a kifejezések ellentétét is, hiszen a mindennapi életben gyakran jellemzünk valakit valamely tulajdonság hiányával (pl. beképzelt – alázatos; neveletlen – illedelmes; ügyefogyott – leleményes).
Mivel számos tulajdonság hasonló jellemzőt fejez ki, a kötet végén a címszavakat 11 nagyobb és 194 kisebb fogalomköri csoportba rendeztük el, így egymás mellett láthatók például a boldog, derűlátó, életvidám, jó kedélyű és pozitív fogalmak.
Ajánljuk a szótárt mindazoknak, akik érdeklődnek a lélektan és a nyelvészet iránt. Sőt azoknak is érdemes belelapozni, akik írással foglalkoznak, hogy színesebben alkothassanak meg egy-egy jellemrajzot. Hasznos olvasmány lélektannal foglalkozó szakemberek számára is, akik személyleíró szókincsüket bővítve még árnyaltabban írhatnak le egy embert.
A magyar szótárirodalomban újdonságnak számító Tulajdonságszótár Dormán Júlia pszichológus és Kiss Gábor lexikográfus közös munkája.
Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 35. tagja