Élők, holtak és adósságok - A halottak szerepe egy erdélyi falu társadalmában

A halál témáját érintô kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.

Ugyanez érvényes a kötetben vizsgált faluközösségre is, ahol a halottak a közöttük és az élôk között létrejövô kommunikáció, a róluk való beszéd és a feléjük irányuló rituális cselekedetek révén részei a falu mindennapi életének. A könyv éppen ezért elsôsorban az élôk és holtak viszonyára koncentrál, azt kívánja bemutatni, hogy a halottaknak milyen szerepe van az élôk társadalmában. Az élők és holtak közötti összetett és ellentmondásos viszony leírása mellett a szerző bemutatja azokat a képzeteket és társadalmi tényezôket, amelyek e viszonyt alapvetően meghatározzák, rámutatva azokra az összefüggésekre, amelyek az élôk egymáshoz, illetve a halottakhoz fűződő kapcsolata között fennállnak. Egyrészt azt vizsgálja, hogy melyek azok a morális értékek, együttmûködésre vonatkozó elvárások, amelyek mindkét viszonyt meghatározzák. Másrészt részletesen foglalkozik azzal, hogy az élők és holtak között különböző formában (halotti rítusok, álom, látomás) végbemenő kommunikációnak milyen szerepe van a társadalmi kapcsolatok alakításában, azaz, hogyan válik az élő közösségen belül zajló kommunikációvá: az élők hogyan és mit közölnek egymásnak a halottakon keresztül.