Jel és hagyomány ETNOSZEMIOTIKAI TANULMÁNYOK

Föltehetően nem szükséges különösképpen bizonygatni e bevezetőben, hogy a hagyományos, népi-paraszti kultúrában fontos szerepe volt mindazon megnyilatkozási formáknak, kifejezési módoknak, melyeket mai fogalmainkkal élve, gyűjtő kifejezéssel nem-verbális kommunikáció-ként értelmezünk, legyen az: egyén-egyén, egyén-csoport, csoport-csoport között megvalósuló kapcsolatteremtés eszköze. E vonatkozásban a néprajzi-antropológiai kutatások meglehetősen sok jelenséget írtak le, dokumentáltak, de a kutatásokat meghatározó szempontok következtében (pl. földrajzi-elterjedési, történeti-néprajzi, esztétikai-díszítőművészeti) csak kis mértékben tárult fel az a kommunikációs szerep, mely egyrészt magán az adott közösségen belül (de még ezen túlmenően is, kisebb csoportok, rétegek között), másrészt egy közösség és külső környezete között valósult meg.