Buy books with your smartphone.
1 753 din.
Expected delivery time
13 workday.

Néprajz és muzeológia - Tudománytörténeti megközelítés

L'Harmattan Kiadó, 2020
  • 374 oldal
  • karton
  • ISBN:

A tudománytörténet ma már nem csupán járulékos mellékterméke az egyes szaktudományoknak, noha általában még nem olyan bevett önálló kutatási irányzat, mint egy-egy diszciplína saját speciális szakágainak a művelése. A magyar néprajzban mindig is volt érdeklődés az előzmények iránt, így bőséggel születtek a tudományszak gyökereit, alakulását, eszmetörténeti összefüggéseit vizsgáló tanulmányok, összefoglalások. A néprajzi tudománytörténet azonban mégsem vált még önálló, saját módszertant követő irányzattá, mint például az építkezéskutatás, a szokáskutatás, vagy a vallási néprajz. Ez a kötet a magyar néprajz történetét a múzeum és a múzeumi gyűjtés szemszögéből tárgyalja. Szemléletét a tudománytörténet újabb, konstruktivista felfogásmódja határozza meg. Bemutatja azokat a törekvéseket, amelyek folyamatában és eredményeként létrejött Magyarországon a "néprajzi múzeum" mint intézménytípus a maga sajátos helyi változatában. Ez az intézményesülés szakszerűsödést jelentett, különböző pólusok kölcsönös egymásra hatásában öltött testet, hiszen a 19. század második felében nem volt sem kész néprajz, még kevésbé világosan körülhatárolt feladatkörrel meghatározott vagy elképzelt "néprajzi múzeum". Akik ezt "kitalálták", külföldi példák alapján meghonosították és módszeres művelésébe kezdtek, különböző tudományok felől érkező szakemberek voltak, akik bonyolult társadalmi, politikai, közérdeklődésbeli körülmények közepette - s egymás között vitázva, egyéni ambíciókat beteljesítve - alkották meg a tudományt és a köz épülését szolgáló művüket.
FEJŐS ZOLTÁN (1954) etnográfus, történész, múzeumi szakember. Pályáját folkloristaként kezdte, illetve az Amerikába irányuló kivándorolás történeti, néprajzi tanulmányozásával. Az 1980-1990-es években többször folytatott társadalomtörténeti vizsgálatot és néprajzi terepmunkát az Egyesült Államokban élő magyarok között. Kutatásai idővel kibővültek az etnicitás, a turizmus, a vizualitás, a nemzeti kultúra és a kulturális örökség irányába, majd a múzeumelmélet, a jelenkorkutatás múzeumi kérdései kezdték foglalkoztatni, valamint a fotótörténet és a néprajz tudománytörténete. Főbb munkái: A chicagói magyarok két nemzedéke 1890-1940. Az etnikai örökség megőrzése és változása (1993); A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (főszerk., 2000); Tárgyfordítások. Néprajzi múzeumi tanulmányok (2003); Boldog / képek (2005); "Mert abban az időben lehetett vándorolni". A cigándi amerikások emlékezete (2017); Amerikai magyar műtermi fényképészek az 1880-as évektől a második világháborúig (2020).