Az ősi magyar hitvilág - Válogatás a magyar mitológiával foglalkozó XVIII-XIX. századi művekből

A művek szerzői: Ipolyi Arnold, Csengery Antal, Kálmány Lajos, Kandra Kabos, Horváth János.- Azt, hogy a kereszténység előtti magyar hitvilágot minek is nevezzük és mivel azonosítsuk, évszázadok óta kutatják történészek, vallástörténészek, folklór-kutatók és nyelvészek. A középkori és reneszánsz elképzelések szerint pogány papok működtek, áldozatokat mutattak be, a halottakat elégették, a vérszerződés is barbár esküforma volt. A reformáció után, amikor a vallási rendszerek változása szemmel látható élmény volt, egyre inkább azt hangsúlyozták, hogy az ősmagyarok vallása nem volt társtalan: (egy)istenhitük (ezt őrizte meg a magyarok Istene elnevezés) az Ószövetség népénél, tűzimádatuk a perzsák körében is ismert volt. Először az evangélikus történész Cornides Dániel A magyarok ősvallásáról c. értekezésében (1785) nevezi ezt a rendszert szó szerint „ősvallásnak”. Arra is utal, hogy ennek nyomai még a honfoglalás után is megmaradtak: a fehér ló története, a pogány lázadások leírása, királyaink törvénykönyveiben a forrásoknál és köveknél áldozás tilalma erre vall.