A filozófia dicsérete

Maurice Merleau-Pontyt /1908-1961/ negyvenhat évesen választották meg - eladdig legfiatalabbként - a Collège de France tagjának. "Hálája jeléül" pompás székfoglaló előadásban foglalta össze, mit gondol a filozófus szerepéről. "A filozófus arról ismerszik meg, hogy nála egymástól elválaszthatatlan az evidenciára való törekvés és a kétértelműség méltánylása. Amikor a filozófus arra szorítkozik, hogy aláveti magát a kétértelműségnek, az eredményt homályosságnak nevezzük. A legnagyobbak azonban vizsgálódásuk tárgyává teszik a kétértelműséget. A filozófus attól filozófus, hogy mozgása a tudástól szüntelenül a tudatlansághoz, a tudatlanságtól a tudáshoz vezet, és hogy ebben a mozgásban egyfajta nyugalom van". A francia fenomenológia kimagasló képviselőjének ez a kötete a címadó tanulmányon kívül további kilenc rövidebb írást, esszét tartalmaz. Maurice Merleau-Ponty egy időben ideológiailag is közel állt Jean-Paul Sartre-hoz. Később egyre inkább eltávolodott Sartre individualista egoizmusától, "ultra-bolsevizmusától". Életműve a XX. századi gondolkodás egyik legizgalmasabb és egyben leghiggadtabb teljesítménye.