Szolnok. Művésztelep. Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 134.

Szolnok művészeti életünkbe kapcsolódása egy osztrák katonatiszt festőnek, August Pettenkofennek (1822-1889) köszönhető, aki a magyar szabadságharc idején azért jött hazánkba, hogy a csatajeleneteket vázlatkönyvébe megörökítse. Szolnokra is így jutott el, ahol azonban a táj hosszú évtizedekre elbűvölte. Nemcsak ő maga járt vissza festeni a Tisza és a Zagyva folyók találkozásánál fekvő alföldi városba, de hatására osztrák és német festők is Magyarországra jöttek. Pettenkofen a múlt század hetvenes éveiben már jelentős festő volt, így tevékenységére felfigyeltek a Párizsban dolgozó magyar művészek is. Többekkel jó barátságban volt, akik azután biztatására hazatértek Szolnokra festeni. Így kapcsolódott a szolnoki kolónia előéletéhez például Deák-Ébner Lajos (1850-1934), Aggházy Gyula (1850-1919) és Mednyánszky László (1852-1919). Hamarosan elterjedt itthon is, hogy milyen lehetőségeket kínál a szolnoki vidék mind a tájfestés mind a népi zsáner számára, így egyre többen festettek a század utolsó éveiben a városban vagy a környékén. Ezek az évtizedek mindenütt a plein air-művésztelepek születésének időszakát jelentették. Szolnokon is szervezkedtek azok a művészek, akik addig nyári tartózkodásuk alatt alkalmi szállásokon laktak, s arra kérték a kormányt, segítse őket egy műtermekkel ellátott kolónia felépítésében. 1901-ben megalakult a Szolnoki Művészeti Egyesület, s a megye, a város, valamint művészetbarátok komoly anyagi támogatásával Gyalus Ferenc tervei szerint id. Pápay Antal felépítette a két pavilonból álló 12 műtermes épületet. Szolnok belvárosában, mégis távol a központi forgalomtól, a Zagyva partján hatalmas park ölén húzódik a kolónia műteremsora, amelyet 1902 Péter Pál napján adtak át Bihari Sándor, Fényes Adolf, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos, Zombory Lajos, Hegedűs László festőművészeknek.