Közlekedés Sopron vármegyében -Kordokumentumokon és történelmi képeslapokon

ELŐSZÓ
1847. augusztus 20.-a nevezetes nap volt Sopron város, de a vármegye életében is. Szent István, Magyarország védőszentjének ünnepnapjának reggelén indult el a virágfűzérekkel, girlandokkal és zászlókkal feldíszített „Veim" és Wieselburg" nevű mozdonyok által vontatott, 9 kocsiból álló megnyitó vonat Sopron állomásáról Bécsújhely felé. Ekkor csak kevesen tudták, hogy Magyarország második gőzüzemű vasútvonalán meginduló vonatforgalom új korszak kezdetének nyitánya.
Kedvező földrajzi helyzetéből adódóan a korai középkortól kezdődően Sopronon át vezetett a Dunántúl kereskedelmének, forgalmának jelentős része. Bécsből kiindulva Sopronon, Kanizsán át lehetett eljutni Zágrábba, Belgrádba is. A XII-XIII. századtól Sopron városa királyi sólerakó hely volt, ami kereskedők tömegét vonzotta a városba. A soproni kereskedők királyi engedély alapján egészen az Adriai tengerig kiterjeszthették tevékenységüket. A gabonakereskedelem mellett Sopron talán legfontosabb „exportcikke", a bor biztos célhoz juttatása is megfelelő - megbízható, időjárástól közel független - mai szóhasználattal - infrastruktúrát igényelt.
Míg azonban a római korban az Északi-tengert Rómával összekötő, Sopront is érintő ún. „Borostyán út" nagy forgalmat lebonyolító korszerű út volt, addig a következő évszázadokra a poros, ősszel és tavasszal rettegett kátyús földutak voltak a jellemzőek.
Nem csoda tehát, hogy vezető magyar közéleti személyek - így első sorban gróf Széchenyi István de a nemzetközi kereskedelem és a kibontakozóban lévő ipar fontos résztvevői is érdeklődéssel fordultak Anglia, Németország de Ausztria felé is, ahol a lapok színes riportokban számoltak be az egyre másra épülő vaspályákról és azok hasznáról.
A sopron-bécsújhelyi vasútvonalat létrehozó részvénytársaság tagjai között így az európai pénzvilág képviselői mellett megtaláljuk a tehetősebb soproni és vármegyei polgárokat, bányabérlőt, de még „dunai hajóskirályt" is. Hogy a vasutat építő társaság milyen jelentőséget tulajdonított a vonalnak, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a vasúti pálya töltései, hídjai - így köztük a nagymartoni viadukt is, kétvágányú pályára méretezve épültek meg.
A megépített, viszonylag rövid vonal természetesen önmagában az elvárásoknak eleget tenni nem tudott. A Szombathelyen-Nagykanizsán át vezető folytatásának megépítésére a „közbe jött" 1948/49 évi szabadságharc, majd az azt követő zűrzavaros időszak miatt azonban egészen 1865-ig várni kellett.
A nyugati határszélen így létrejött észak-déli (Bécs-Adriai tenger) vasútvonal mellett a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút vonalának 1876. ill. 1879. évi megnyitásával megvalósult a régóta áhított keletnyugati (Győr-Sopron-Bécs) kapcsolat is.
A megye különböző érdekű városai, községei és azok képviselői között folyó hosszas vitákat és „csatákat" követően hamarosan egymás után épültek meg Sopron vármegye területén a két vasúti irányt átlósan összekötő, a szűkebb helyi érdekeket kiszolgáló vasutak, az ún. helyiérdekű vasutak (hév). A Pozsony-Szombathelyi hév (1891), a Pápa-Csornai hév (1896), a Soproni-Pozsonyi hév (1897), a Fertővidéki hév (1897). Az utolsó "soproni vasútként" megnyitott Sopron-Kőszegi hév (1908) már a kibontakozóban lévő közúti gépjárműforgalom árnyékában kezdte működését.
A sors fintora, hogy alig pár évvel e vonalak megnyitása után a vesztes I. világháború következtében a vasutak vagy egészükben, vagy részükben Ausztriához kerültek. Ugyancsak a háborút következő zilált politikai és gazdasági helyzet következtében Sopront illeti az a kétes dicsőség, hogy a volt monarchia területén talán elsőként a Soproni Vársi Villamos Vasút szüntette be a forgalmát nyúlfarknyi vonalán.
Az 1920-as évektől kezdődően Sopronban is már az új kor közlekedési eszközei jutottak egyre fontosabb szerephez.
A "Sopron vármegye története képeslapokon és kordokumentumok tükrében" sorozat legújabb, 9. kötetében Bognár Béla ás Göncz József emléket állít a már rég letűnt vasutak mellett a korai soproni buszközlekedésnek, a helybeli virágzó repülősportnak, motorsportnak, stb. A bemutatott képeslapok, fotók és egyéb dokumentumok a teljesség igénye nélkül, kaleidoszkóp szerűen felvillantják a legkülönbözőbb közlekedési formák soproni és megyei emlékeit.