Hód játszmája

Részlet ​a könyvből: „A portásfülkében a rádió szólt. A levegő elhasználódott volt. A gomolygó cigarettafüstöt a hősugárzó tartotta állandó mozgásban, akárcsak a bűzt, amely a mennyezetnek lökődött vissza. Neon égett vakítóan. A konzervdobozból csinált hamutartó tele volt csikkekkel. A rozoga íróasztalnál beesett arcú, keskeny vállú férfi ült töppedten, hegyes orrán vastag szemüveggel. Minden igyekezete egy megviselt képeslapra irányult. Lerítt róla, hogy már megette a kenyere javát és közel áll a nyugdíjhoz. Ujjai sárgállottak a nikotintól. A rádió a tízórás esti híreket sorolta. A férfi félrelökte a lapot, elzárta a készüléket és nagyot nyújtózott. Aztán nehézkesen felállt, fejébe siltes sapkát csapott, kopott háromnegyedes viharkabátot terített magára és kilépett a portásfülkéből. Az ajtót nyitva hagyta maga után. Odakint néhány lépést tett, majd megállt. A sötétet szinte vágni lehetett. Sűrű őszi köd szitált, a levegő nedves volt és nehéz. Az erős fényű ostornyeles lámpák, amelyek a pihenő tehergépkocsikat voltak hivatva megvilágítani, most halvány, elmosódó foltoknak látszottak. A férfi a nyitott ajtón át kivetődő fényben megnézte óráját, majd rágyújtott. Kis ideig a sötétet bámulta, aztán összefogta elől a kabátját és indult volna vissza a helyére, de az utcáról érkező zaj megállította. Halk, elnyújtott fékcsikorgás volt… Aztán kocsiajtó csapódott.”