A vérfarkas éjszakája

"- Közeledik a Vérfarkas éjszakája - mondtam.
Szemrehányóan rám nézett, és megcsóválta a fejét.
- Feltétlenül le kell mennünk abba a kocsmába? Mintha idefenn nem ihatnánk whiskyt vagy sört...
Éppen válaszolni akartam, hogy megígértük, amikor a telehold ezüstös tányérja megszabadult a felhők fogságából, és felragyogott a hegycsúcs fölött. A fenyők felé pillantottam, amelyek mozdulatlanul álltak, mintha ezüsttel öntötték volna le őket. Villámgyorsan megragadtam Müller karját, és kiütöttem belőle a zseblámpát. Még a száját is befogtam, nehogy kiáltani tudjon.
Nyöszörgött és hánykolódott a karjaim között.
- Nyugi - mondtam, és megszorítottam a csuklóját. - Nincs semmi baj, csak azt akarom, hogy ne kiáltson. Fordítsa lassan a fenyők felé a fejét... És nehogy kiáltson, az istenért!
Müller felhördült, és kimeredt a szeme a rémülettől.
A ragyogó holdfényben, az ezüstszínű fenyők előtt ott állt a Vérfarkas, s megbabonázva meredt a Havasi Kürt kivilágított ablakaira."