Buy books with your smartphone.
€33.64
Free delivery
Expected delivery time
23 workday.

A kék orchidea

NewLine Kiadó, 2022
  • 381 oldal
  • puhatáblás, ragasztókötött
  • ISBN:

Olykor egy pillanat is elég ahhoz, hogy valakinek teljesen megváltozzon az élete...

Éva sikeres újságíró, és boldognak érzi magát színész párja mellett. Egy nap azonban egy másik nő karjai közt találja a férfit. A lelkét mardosó fájdalom és csalódás hatására úgy dönt, vidékre költözik. A festői szépségű Albertkázmérpusztán leli meg új otthonát, és barátokat szerez. Ildikóval, a kétgyermekes, várbalogi anyukával már-már testvéri a viszonyuk; Nórával, a csokigyár tulajdonosával mindig élvezet számára egy-egy közösen elfogyasztott ital; és összehozza a sors Gergővel is, akit a Két nap az életben ismerhettünk meg, és aki immár a harmincas éveiben járó felnőtt férfi. Ahogy pedig telik az idő, Évának rá kell jönnie, hogy a falusi élethez nem mindig párosul csend és nyugalom...
Ádám az egyetem mellett pultosként dolgozik egy szórakozóhelyen. Itt ismerkedik meg Emmával, akivel szinte azonnal barátságot kötnek, de ugyanazon az éjszakán még egy dologgal szembesülnie kell: az öccse másságával. Vajon neki és a családjának sikerül megbirkózni az ítélkezésektől való félelemmel?

Varga Gy. Brian új regényében barátságok köttetnek, szerelmek szövődnek, emberi sorsok keresztezik egymást. Mint ahogyan a való életben is.