Angyalfalva

"Nem voltam jó. Nem lehet jó lenni, ha sosincs termés az almafán. Néha arra gondoltam, hogy az almafa bosszúból nem terem soha, attól kezdve, hogy akasztott embert lóbált rajta a szél, megbünteti a világot, s a világ most én vagyok…" – indítja Sigmond István művét, amelyet akár a bűn nélküli bűnhődés regényének is nevezhető. Az almafa kultikus tárggyá, az emlékezés és vezeklés helyévé válik egy idődimenzióiban nehezen behatárolható világban, amelyben a mindenkori diktatórikus hatalomnak kiszolgáltatott ember számára kiútként csak a bosszú és az angyalvárás kínálkozik. Idősíkok, megtörtént és elképzelt események, jelen, múlt, sőt jövő keverednek a mesterien szerkesztett, nyelvében erőteljes, bizonyos értelemben az ókori görög tragédiák hangulatát idéző műben.