Kit szeretsz, te drágám? - Tudom, hogy megölsz

Kit szeretsz, te drágám? -ból:

...Az ölelkezés után jó volt a megnyugvás. Majdnem restelkedtem miatta. Arra gondoltam: nincs nekem önérzetem? Ha ez azt jelenti: nincs. Ráadásul én még mindig (a történtek ellenére) szeretem a férjem. Nincs szándékomban kiadni az útját. Hogy ő mit akar, majd meglátjuk. Mi az, hogy önérzet? Annak a másiknak talán van? Ő aztán tényleg úgy ment bele a dolgokba, hogy kezdettől osztozott velem, hisz tudta, hogy létezem. Én viszont addig osztozom, ameddig én akarok. Akkor ki az önérzetesebb?
Miért mondják, hogy a férfiak nehezebben viselik el a megcsalást? Hogy az nemcsak „egyéni sérelem” – mint az asszonyoké –, mert bennük évezredes beidegződés, a „férfi méltóság” szenved csorbát...

  Tudom, hogy megölsz -ből:

 ...Hirtelen elöntött valami forróság. Azt hiszem, a szégyenérzet. De hisz én is itt csámpázom ezzel a „kislánnyal”. Én ugyan elváltam, tehát nem kellett keresztülgázolnom sem a gyermekeimen, sem pedig a társamon, hogy Ritához eljussak. Újra kezdtem én is az életem? Együtt járjuk mi az életünk útját Ritával? Ő vajon átmenetnek vagy állandóságnak érzi az együtt élt életünket? Az „öreg bohócnak” öltözött kollégám mit hisz magáról? Azt képzeli, hogy az a kislány úgy látja őt, ahogy mutatni szeretné magát? Azaz húsz évvel fiatalabbnak? Az idő nem hozható vissza. De az idő múlásába sem tud belenyugodni az ember...