Az égig érő erdő 2. - Ezüst tollpihe

Regőczi Lalus Az égi érő erdő: Ezüst tollpihe Önismereti tükörregény Az előző kötetben megküzdöttünk az első félelem-sárkányokkal, a folytatásban mélyebbre ereszkedünk, hogy lássuk miből is táplálkoznak, új dimenziókat nyitva önismeretünk világában. Kik is vagyunk tulajdonképpen? Honnan jönnek sárkányaink? Hogyan képesek elszakítani minket a belső lényünktől? Vajon megtalálhatjuk-e a lelkünkhöz vezető utat csupán azáltal, hogy elűzzük őket? Az Ezüst tollpihe ezekre a kérdésekre keresi a választ. Sosem kellene félnünk a lehetséges jövőktől, még akkor sem, ha a múltbéli tapasztalat ezt sugallja. Meg kell élni ezeket a jövőképeket, mert csak a tapasztalat segít minket változni. A játék pedig maga a tapasztalás. A legbensőbb gyermek élménye a világról, arról, ami benne van, és ami egyben körülveszi őt. Csak az van kint, ami bent. Olykor-olykor érdekes emberi kapcsolatok, életek keresztezik egymást. Még ha csak percekre, órákra is, de mélyen megmarad a másik élet lenyomata bennünk, mely újabb és újabb mozaik darabkával egészíti ki saját kirakósunkat. Nincs hiába való találkozás, csak meg nem értett van. Lehet rengeteg tapasztalatunk az életről, a világról, magunkról, de ha azok nem késztetnek változásra, akkor csak egy újabb feljegyzés lesz életünk könyvében, s semmi hasznát nem vesszük. Az égig érő erdő története nem különleges dolgokról szól, egyszerűen csak a mindennapok megfáradt rutinját tölti fel élettel és vibrálással. Leggyakrabban a magunk felnőttes módján, berögzült mintáinkon keresztül tapasztaljuk meg az élet apró csodáit, csak ritkán sikerül mindent befogadó gyermeki bölcsességgel megélni a minket körülölelő és magába szívó létezés örömét. Egy szó, mint száz, irány az erdő! Kalandra fel!!