Gulliver in Joygorod (Számozott (46), aláírt, datált) - Saját képpel

Második - első kiadás (anno199...) - Kurcsis László illusztrációival - Ismertető: Here I sit on the porch of my house in R.... On my desk in front of me are my papers and pencil. Occasionally my wife or daughter appears in the doorway to observe me bent over my work. Seeing me writing diligently they withdraw with satisfaction. But when Pm alone, I sit back and stare off into space once more. It's hard to write. My state of mind became deeply | affected by my most recent year-long adventure at sea. | When I finally arrived home to the arms of my loved ! ones hardly a month ago, I decided never to write about j my wanderings. Partly, because even though I wasted most of my life on escapades at sea, I always had enough I time for the literature of my dearly beloved home; if my wife and loved ones hadn't neglected it, I wouldn't be persuaded to put my adventures on paper. And anyway, where would I find a publisher who is interested in somé voyage to an island that I can't even place anywhere on a map! Isn't it absurd? And what of the plot? Adventure? These things are quite suspicious. Where are the deep psychological analyses, the stylistic backbends, the enchanted word formations? On top of it all, my experiI ences were so dismal that even if I could set aside my j inhibitions concerning writing (which I must admit, is very difficult) I find it hard to deal with.my concealed. memories. Such internál conflicts cause my idleness. Completely buried in my thoughts, I didn't even notice j my wife peeping in at me cautiously. A hearty shadow (which covered my empty pages almost entirely) stirred i me from my hideous indolence, and the incriminating voice of my precious mate resounded: "I thought you were working!" That's all. But to all those who have been married and have been afflicted with such sensitivity as I, I need not explain my agitation. So without a word, I reached for my pen submissively.

- - - Itt ülök R...-i házam tornácán. Az asztalomon előttem a papírjaim és a ceruzám. Időnként a feleségem vagy a lányom megjelenik az ajtóban, hogy megfigyelje, ahogy a munkám fölé hajolok. Látva, hogy szorgalmasan írok, elégedetten visszavonulnak. De amikor egyedül vagyok, hátradőlök, és még egyszer kibámulok az űrbe. Nehéz írni. A lelkiállapotom mélyen | hatással van a legutóbbi egy éves tengeri kalandomra. | Amikor végre hazaértem kedvesem karjaiba! alig egy hónapja, úgy döntöttem, hogy soha nem írok j vándorlásaimról. Részben azért, mert bár életem nagy részét tengeri menekülésre pazaroltam, mindig volt elég időm szeretett otthonom irodalmára; ha a feleségem és a szeretteim nem hanyagolták volna el, nem győznék papírra vetni kalandjaimat. És különben is, hol találnék egy kiadót, akit érdekelne egy kis utazás egy olyan szigetre, amelyet még a térképen sem tudok elhelyezni? Hát nem abszurd? És mi lesz a cselekmény? Kaland? Ezek elég gyanús dolgok. Hol vannak a mélylélektani elemzések, a stilisztikai hátrahajlítások, az elvarázsolt szóalkotások? Mindezeken felül a tapasztalataim annyira lehangolóak voltak, hogy még ha félre is tudtam tenni az írással kapcsolatos gátlásaimat (ami, bevallom, nagyon nehéz), nehezen tudom kezelni.titkolt. emlékek. Az ilyen belső konfliktusok okozzák a tétlenségem. Teljesen eltemetve a gondolataimban, észre sem vettem, hogy a feleségem óvatosan kukucskál be hozzám. Egy kiadós árny (amely szinte teljesen eltakarta üres lapjaimat) felkavart iszonyatos türelmetlenségemből, és drága párom terhelő hangja visszhangzott: "Azt hittem, dolgozol!" Ez minden. De mindazoknak, akik házasok voltak, és olyan érzékenységgel sújtottak, mint én, nem kell magyaráznom izgatottságomat. Így szó nélkül alázatosan nyúltam a tollamért.