Földtaposók

Csörsz István, az 1970-es években indult, kezdetben kifejezetten közismert író mindig vonzódott a kihívást jelentő, újszerű írói feladatokhoz, különösen, ha azok különleges hitelű emberi sorsok megértésében és láttatásában segítették (hippik, csövesek, 1956-os szemtanúk, fafaragók). A Földtaposók című regény azonban még számára is szokatlan feladatot jelentett; 2001 és 2006 között, megszakításokkal dolgozott rajta. A könyv az emberiség hajnalára, az előemberek világába vezet, s egy kisközösség (horda) sorsának drámai fordulatait mutatja be. Az írói kihívást nemcsak a valamennyiünk előtt ismeretlen, történelem előtti időszak átélhető, de nem-hollywoodias ábrázolása jelenti, hanem különösképp az, hogy a regényirodalomban, a cselekmények mozgatásában igen fontos szerepet játszó párbeszédekről itt szinte teljesen le kellett mondania. Annál érzékletesebb a szereplőknek a kollektív és egyéni emlékezettel folytatott belső párbeszéde, s a hol fenyegető, hol otthonos természeti környezet bemutatása. Az olvasó hamar átveszi ennek az ősi, jórészt ösztönből feltáruló világ írói ritmusát, s drámai, érzelemgazdag és lebilincselő olvasmányban lesz része, mely hol filmszerűen pereg, hol a magyar és világirodalom legszebb természetábrázoló képsoraival rokon. Az első egyéniség-konfliktusok, az érzelmek és ösztönök ábrázolásával az író akarva-akaratlanul is sokat elmond a későbbi emberiség alapélményeiről, szorongásairól, a külvilághoz és a családhoz, az élethez és a halálhoz fűződő viszonyáról.