Pax

Isten létezik. Ezt az emberiség történetében oly sokszor elhangzott és oly sokszor vitatott kijelentést ezúttal igencsak váratlan módon nemzetközi hírű tudósok teszik. Egy egyetemi kutatócsoport áll elő a szenzációs felfedezéssel: matematikai módszerekkel cáfolhatatlanul sikerült bizonyítaniuk, hogy világunknak van teremtője, és hamarosan mindenki megismerheti, mert itt jár köztünk, emberi alakban.
Beköszönt hát az aranykor? Minden kérdésre meglesz a válasz, kibékül hit és tudomány, az egész világon eluralkodik a felebaráti szeretet? Sajnos, ezek a remények, mint annyiszor már, megcsalatnak. A Teremtő ugyan valóban megérkezik, de egészen másmilyen, másvalaki, mint akit az emberiség évezredek óta várt. Nem a világ sorsát bölcsen eligazgató Mindenható, hanem egy szerény, tétova fiatalember, egy egyszerű asztalos, akinek csodatévő képességei is felettébb korlátozottak. Persze, az internet, a reklámok és a fake news, a gátlástalan propaganda korában, a Facebook segítségével így is el lehet érni sok mindent, követőket és rajongókat szerezni, a kollektív tudatot befolyásolni, még a világbékét is sikerül elhoznia, de valami még sincs rendben. Sőt, valójában semmi sincs rendben.

Bódi Attila különleges atmoszférájú, hol emelkedett stílusú, hol fanyarul groteszk regényében, amely meghökkentő és lenyűgöző módon ötvözi a filozófiai és teológiai értekezés, a mágikus realizmus és a disztópia elemeit, egy időtlen és éppen ezért ma is rendkívül aktuális kérdést feszeget kortárs és végletesen profán szemszögből. Vajon tudna-e mit kezdeni a mai világ egy megváltóval, és tudna-e mit kezdeni a megváltó ezzel a világgal; egyáltalán, lenne-e még helye bármilyen alakban, formában a teremtőnek az általa teremtett valóságban, ha az olyan, mint a miénk most?

A Pax, ez a béklyózó realitások és szédítő szürrealitás szűk határmezsgyéjén mozgó, sodró lendületű, ám alapjában véve meditatív mű, ez a modern Biblia-parafrázis azoknak szól, akik megkérdőjelezik a világot, amelyben hisznek.