A hattyúk (már tudok olvasni)

Marinette és Delphine az iskolaév végeztével elhatározzák, hogy hasznosan töltik a vakációt, és tudásukat átadják egy teljesen tudatlan valakinek. Tanakodnak, tanakodnak, amikor az istállóban megpillantják édesapjuk két ökrét, a vöröstarkát meg a tiszta fehéret. Dolgos, szelíd, jóravaló a fehér, de mérhetetlen nagyravágyó, s azonnal nekilát az ábécés könyv biflázásának. Egyre-másra falja a könyveket, és ahogy nő a tudása, úgy lustul el a munkában. Hej, megbánják a kislányok, hogy könyvet tettek az ökör lábai elé, amikor a gazda elszánja magát, hogy túlad a fehér ökrön. Szerencsére még idejében közbelépnek a kislányok... A kötet másik elbeszélésében is, akár az előbbiben, a fantasztikus keveredik a valósággal. A két kislány ezúttal egy különös szigetre kerül, ahol a hattyúk nevelőszülőket keresnek az elveszett, árva kisállatoknak, s az engedetlen kislányok hajszál híján pórul járnak. Marcel Aymé különös, mesés világba vezeti olvasóit, ahol minden lehetséges, tudóssá válhat egy ökör is, és hattyúháton utazhat Delphine és Marinette, a két nagyon is valóságos, kotnyeles kislány, akikkel csudálatos furcsaságok történnek.