A főnixmadár dala

Öt év szünet után jelentkezik újra felnőtt verseskötettel Péter Erika. De a gyermekversekből ismerős, felhőtlen alkotókedv, a szellemi erudíció itt is éltető energiája a metaforáknak. Azok közé a szerencsés lírikusok közé tartozik, akikben minden impresszió, tapasztalat versépítő anyaggá válik. Tudja és éli, hogy a látható világ csak leképezése a mögöttes, mélyebbről jövő motivációknak. S minden verse ennek a szimbolikának a felfejtése, kihámozása. Így könnyen modellezhető verseinek szerkezete. Van egy jelenség, amiből elindul a gondolatmenet. Utána pedig jönnek a fokozatok, héjak és körkörös szintek, amelyeken keresztül eljut a vers végénél a maghoz. Megtalálja a konklúziót. S az út ehhez a középponthoz a nyelv, az emlékezés, a valóság és az álom összjátékán át vezet. Akár édes dalt ír, akár keserédes versprózát, megőrzi játszadozó alaptermészetét. Bátor alakváltó. Mindig új szerepben tűnik fel szerzői énje. Akár Apollinaire, Tóth Árpád vagy Vas István. Érzéseit cizelláltan közli. A grammatikai pozíció nála mindig vegytiszta. Letaglózó invenciója a tradicionális témákat is áttetszővé hangszereli. Ott van például a feltámadás, ami valóság lett Péter Erika életében. A versek által született újjá, hiszen megtért a szavakhoz. Érdemes újraolvasni amit ír, mert másodszorra is tud meglepetést szerezni. (Kántor Zsolt)