Madarak, puha gépek

BÁGER GUSZTÁV költészetét egy kiiktathatatlan faktor, a léptékváltás dimenziója veszi körül, akár a kortárs lírai sokféleség, akár a Nagy Múlt kanonikus rekvizitumai felől nézzük a szövegek kontextusát. Valamit tud, amit a többiek nem nagyon. Van egyfajta stichje, ami zamatot kölcsönöz keserédes beszédének. Sajátos ízei a nyelv legeldugottabb pontjairól lemetszett mintavételek. És a lírai mikroszkóp alatt valóban felfedezés várja a befogadót, a distinkció új összefüggései, eddig feltáratlan mondat-anyagok, szó-szövetek. Ahogy Rugási Gyula írta a kötet lektori jelentésében: Kántor Zsolt újrafelfedezi Bágert. Nincs meglepetés annak, aki meglepetést várt. Sok-rétű, domináns hang. Irritál és lelkesít egyszerre. A vers-válságnak vége. Vannak járatlan ösvények, amiket minden tehetség maga vág „össze”. S szét. Olykor a dekonstrukció, más alkalommal a rekonstrukció az a módszer, amivel a recenzens Báger Gusztáv líra-világához közelít, ahogy a versek közel engedik a beszéd közepébe, oda, ahol a szöveget szöveggel lehet csak „újraírni”. Tudjuk, a generációk sora után átcsapott a világ degenerációba. De mindig kitalált a dzsungelből az elemzés, ha a regeneráció áttetsző ernyőjét nyitotta ki a textus fölé. És a Báger-művek ezen az üvegen keresztül néznek az olvasó szemébe. A derű, az oldott lét optikáján át. Értelemszerűen ez egy más léptékkel mért lépték így. A megváltozott mércék ideje, az újdonságpszichózis (unalma/uralma) utáni korszak nyitányaként.