Valahol itt

Kántor Péter lírájában van valami mélyen és zsigerien otthonos - akkor is, ha az otthonok elvesztését, azok hiányát, az otthontalanság tapasztalatait írja verseiben. Ez fakad e líra személyes közvetlenségéből és gazdag modalitásából, és abból az evidenciából, hogy Kántor Péter otthon van a költészetben. Új kötetében az életmű eddigi nagy témái és motívumai némiképp más perspektívát kapnak, más fénytörésben jelennek meg. Munkásságában a privát és a közélet szálai elválaszthatatlanul közel esnek egymáshoz, ebből az elektromosságból újabb nagy közérzetversek születtek, olyan darabok, amelyekben a lírai én életének különböző terei összekapcsolódnak. Ennek konkrét topográfiai jele e kötetben is a Kossuth tér, mely egy sarokra van a költő lakhelyétől, és így lesz személyes hely a magyar történelem és politika egyik legfontosabb-legszimbolikusabb teréből. A kötet másik fontos motívuma az emlékezet mechanikájának leírása: korábbi életpillanatokat, találkozásokat idéz fel újra Kántor. Képleírásaiban többek között Vermeer, Van Gogh, Francis Bacon festményei állnak a költemények fókuszpontjában; de Kántor nem leírja a képet, hanem újrateremti azt poétikája eszközeivel. A versben így nemcsak a festmény lesz benne, hanem keret gyanánt a festőt is rákomponálja. Az új kötetben is találkozhatunk a költő különleges figurájával, ahogyan egyszerre fedezi fel a nüanszok örökkévalóságát és a metafizika pillanatnyiságát.