Lépések, kopogások (Versek)

A költő én pozíciója a mindenre kiterjedő feszült figyelem:befogni a jelentésüket nem vesztett szavakat,hálót szőve belőlük,a szavak révén,a vers(verselés)által tanubizonyságot tenni arról,hogy létezik valami,ami elpusztíthatatlan.Ez a személyes hangú,minden pátosztól mentes,sajátos ironikus hangvitelű szuggesztív költészet az ezredforduló középeurópai irodalmának élvonalában helyezkedik el.Sokunk legbensőbb ábrándját vallja be.