Viharban

Előszó A háromnapos eső már délelőtt megcsendesedett, majd teljesen elállt. Nyugat felől felszakadt a felhőzet, s az egyre növekvő kék boltozatról leragyogó fény megbontotta az ólmos levegő szürkeségét. Kószó János bent a kovácsműhely homályában, a vörösen izzó szén és vas közelségében, az orrszúró gáz kékes függönyén át is megérezte, hogy odakint vidámra váltott az április, s ettől neki is meg legényének is jóra fordult a kedve. - Hajtsd, Pista, ne sajnáld a vasat! Nem apád, vádj oda neki amúgy magyarosan! Pista, a szentmihályteleki fiú nem olyan fából volt faragva, hogy eleresszen valamit a füle mellett. Nem kellett őneki semmit se kétszer mondani, becsületes, szorgalmas, nyúlánk alakú, villogó tekintetű, kemény izmú, tizenhét éves fiú. - Dehogy sajnálom, János bátyám! Hozza csak szaporán! Sínszegeket csináltak ezen a héten. Nyugodt, de pontos erőbeosztással. Hétfőn, amikor elkezdték, alig lépték túl a normájukat néhány százalékkal. Ma is furcsán nézett Jánosra Juhász elvtárs fél négykor, amikor befejezték.