Az enyingi fuvar

1955-ben járunk, a Fejér megyei Enyingen, ahová az Élet útja vitték a Szeged környéki tanyavilágban felnőtt parasztfiút. A könyvben megelevenedik az '56-os események előtti Magyarország hétköznapi valósága egy a Növényvédőknél dolgozó vontatós szemüvegén keresztül. A valós, izgalmas történet fonalát a II. világháború utáni tanyavilág, a szülői ház képei helyezik szép, patinás keretbe.
- Jó napot kívánok, én a...
- Jó napot, kit keres? - kérdezte az asztalnál ülő rendőr.
- Az őrnagy elvtárshoz jöttem.
- Mit akar az őrnagy elvtárstól?
- Én nem akarok semmit, be vagyok hozzá rendelve.
- Várjon! - fölvette a telefont. - Őrnagy elvtárs, van itt egy... hát olyan kis... ázott ürge... igen. - Imóhoz fordult. - Maga vontatós?
- Igen, én a velencei növényvédő állomásról...
- Tehát maga az - förmedt rá, és intett egy másik rendőrnek, hogy vegye át a posztot.
- Jöjjön velem!... menjen előttem... itt egyenesen... itt föl!... jobbra, most egyenesen! - vezényelt. Remegő lábakkal követte a parancsokat. Az egyik fordulóban megpillantotta az ő két emberét, fess egyenruhában, tányérsapkában.
- Állj! Ide bemegy! - óvatosan benyitott.