A famászó báró kalandjai

FÜLSZÖVEG
1767. június 15-ét írtunk, amikor testvérbátyám, Cosimo Piovasco di Rondó utoljára volt köztünk. Csigalevest, csigasültet és egyéb csigafogásokat tálaltak föl nekünk. Cosimo nem akart megérinteni egyetlen csigaházat sem.
- Egyetek, különben tüstént bezárunk benneteket a szobácskátokba! - fenyegetődzött atyánk.
- Nem, és csak azért sem! - csattant föl Cosimo, és eltaszította maga elől a tányért.
- Takarodj az asztaltól! - förmedt rá atyánk.
Cosimo kifutott a kertbe.
Fölmászott egy vastag ág villa alakú végéig, ahol kényelmesen elhelyezkedett: ott leült, lábát lógázta, keresztbe fonta karját, kezét hóna alá dugta, s háromszögletű kalpagját homlokába húzva, hátravetette fejét.
Atyánk kihajolt az ablakból, és feléje süvöltötte:
- No, majd számolunk, csak gyere le onnan!
- Én pedig nem megyek le soha többé! - rikkantotta vissza a bátyám!
És állta a szavát.
Hogy telt s múlt élete a lombkoronák világában, micsoda kalandok vártak rá a fatetőkön, erről szól ez a kitűnő regény, amelyet Italo Calvino írt az ifjúságnak, hasonló című, világhírű remekműve alapján.