Leonardo Da Vinci II.

Úgy vélhetnénk, regényes életrajzot írni – különösen festőről – hálás feladat. Merezskovszkij viszont abból a feltevésből indul ki, hogy Leonardo da Vinciről többé-kevésbé valamennyi olvasónak vannak bizonyos előzetes ismeretei, ezért nem a klasszikus időrendet követve közelít a mester bemutatásához. In medias res – rögtön a 15–16. századforduló reneszánsz Itáliájának mindennapjai közt találjuk magunkat. Pápák, hercegek, művészek éppúgy körbevesznek bennünket, mint az utcai árusok, mesteremberek forgataga. Meg sem lepődünk, ha a hóviharban a hegyek között elakadt utazók csapatában, a fogadóban Machiavellivel akadunk össze.
A végletek kora ez: antik kincsek lelkes gyűjtőjével szemben ott lángolnak Savonarola és az inkvizíció máglyái. A Madonna-arcokat vászonra álmodó Mester ugyanaz, aki gyilkoló hadigépezeteket tervez hol Milánó, hol Firenze, hol éppen Római urai számára. Ez a kettősség végighúzódik a regényen; számtalan formában bukkan fel az antik vagy keresztény, Krisztus és Antikrisztus, a természethű vagy ikonszerű ábrázolás dilemmája. S ez utóbbi már átvezet a szerző „nagy orosz lelkéhez”, amely valamennyi művének – lett légyen az akár történelmi tabló vagy irodalmi értekezés – egyaránt különleges atmoszférát kölcsönöz.