Naplóm (1948, 1956–1957)

Ordass ​Lajos evangélikus püspök naplóját tartja kezében az olvasó, aki az 1945 utáni magyar történelem sorsdöntő éveiben állt egyháza élén. Feljegyzései nem pusztán szikár beszámolók, hanem reflektált rögzítései az általa meg- és átélt eseményeknek, élményeknek. Megismerhetjük belőle a meggyőződéséhez végsőkig ragaszkodó egyházi vezetőt és magánembert, aki sohasem habozott kimondani az „igent” vagy a „nemet”, s csak akkor bizonytalanodott el esetleg, amikor látta, hogy döntései rajta kívül másokat is hátrányosan érintenek. Könyörtelenül szókimondó sorait manapság talán már némi fenntartással olvassuk, kissé simulékonyabban fogalmaznánk, tekintettel lennénk a körülményekre, mert jobban szeretjük az „igennél” és a „nemnél” az „ist”, a „habárt” és a „talánt”. Ordass Lajos feljegyzéseit ugyan nem a nagyközönségnek szánta, meglátásait mégis – mint minden közéleti szereplő – abban a tudatban vethette papírra, hogy azokat egy napon a szélesebb nyilvánosság is megismerheti. Naplója évtizedek távlatából világít rá korábban figyelmen kívül hagyott nézőpontokra, miközben új ismereteket nyújt az írás történelmi háttereként szolgáló korszakról, valamint magáról a szerzőről, aki ezt a kort nemcsak megélte, hanem meg is szenvedte.