Buy books with your smartphone.
€30.44
Free delivery
Expected delivery time
30 workday.

Az igazság botránya

Jel Kiadó, 2020
  • 208 oldal
  • papír / puha kötés
  • ISBN:

"Ezek a lapok az Isten által az igazság megismerésére teremtett emberi értelem kiválóságában való hitről vallanak, amely szembeszáll a kétségbeeséssel, mely napjainkban oly sok gondolkodót - köztük keresztényeket is - jellemez. Hitet tesz továbbá amellett, hogy érdemes élni, és hogy az ember képes megtalálni a boldogságot egy olyan világban is, amely nyomorúságát a lázadás igazolására használja fel. A teremtett világ értékét tanúsítja, és hangsúlyozza a szemünk előtt kibontakozó civilizáció értékét. Azt állítja ugyanakkor, hogy a valódi humanizmus éppoly kiemelt helyet biztosít Isten imádásának, mint a világ feletti uralom utáni vágynak. Tanúságot tesz róla, hogy bár az ember a boldogságra van rendelve, a bűn megsebezte, gyógyulást pedig csak a keresztben remélhet.
Abban a korban, mikor a világ azt keresi, hogy mik lehetnek az új humanizmus alapjai, az új nemzedék pedig a modern tudomány eszközeivel kívánja jobbá tenni a világot, e lapokon ezeknek a vágyaknak kívánunk hangot adni úgy, hogy közben a helyes irányt is felvázoljuk. Mindenekelőtt azt szeretném mondani a fiatal keresztényeknek, hogy ne hagyják, hogy a mai tanok hamis ragyogása megigézze őket, és homályuk elnyomja az örök igazság ragyogását. A marxista optimizmus és a kétségbeesés filozófiáinak megrendítő összeomlásában semmi nincs, ami érdemes lenne a csodálatukra. Azoké a világ, akik meghódítják. Erre a hódításra hívom az Olvasót a következő lapokon, biztatva a keresztény fiatalokat, akik ezt a világtól kapott küldetésüket teljesítik, és akiknek Istenről kell tanúságot tenniük, ennek révén pedig az embereket kell megmenteniük." Jean Daniélou

Tartalomjegyzék:

Előszó
Az igazság botránya
Az igazság és a szabadság
A boldogtalanság mítosza
A költészet és az igazság
Hogyan látja Ön a világot?
A hit alapjai
Az élet és a halál misztériuma
Az igazság és az egység
A kereszténység és a technikai civilizáció
Az igazság és a társadalom
Az igazság és az egyes ember