Jézus lelke - Tanulmány Krisztus jelleméről

"Mikor először állunk szemben olyannal, akivel valamiféle ügyletet tárgyalunk, fürkésző tekintettel igyekszünk őt megismerni. Személyére vonatkozólag néhány kérdést teszünk fel magunkban. Jó indulattal van-e ő irányomban? Derék ember-e? Milyen a jelleme? Nem bízunk a sokszor csalékony külsőségekben, a talán tettetett, színlelt mosolygásban, az esetleg hazug hangban, hanem a külsőn keresztül iparkodunk megismerni az igazi arcot. Nem állunk meg az arculat bizonyos részletezésénél, a jellem vagy a szív bizonyos tulajdonságánál; ami minket érdekel, az a teljes személyiség a maga összetett és élő egységében. Hogy ezt a mélységes valóságot megközelítőleg megismerhessük, a megfigyelés által vezetett meglátásszerű betekintéssel élünk. Ha tehát mi Tiberius idejében Palesztinában éltünk volna és véletlenül találkoztunk volna a názáreti Jézussal, mit gondoltunk volna mi róla? S ha azután, hogy róla való első benyomásunkat igazoljuk, hónapokon keresztül követtük volna öt, ha, mint az apostolok, az ő meghitt közelségében élhettünk volna: hallgatva minden legkisebb szavát, megfigyelvén cselekedeteit, működését, magatartását, milyen véleményünk lett volna jelleméről? Kétségtelenül már az első találkozás alkalmával is úgy tűnt volna fel, hogy ő nagyon is különbözik a többi emberektől. Nincs tökéletes ember. Senki sem egészen kifogástalan. Legtöbb embertársunknál látunk hiányosságokat, bántó hibákat. Simon-Péter például könnyen lelkesedő, nagylelkű, lángoló lélek volt; de mekkora önhittséggel és gyengeséggel. Nikodémus, ez a törvénytudó, fölismerte a galileai prófétában Isten küldöttét, de nem mert mellette nyilatkozni. Volt benne éleslátás, őszinteség, de igen kevés bátorság. A vallási életben, amit mi ismerünk, vajjon ritkán található-e tudomány buzgóság nélkül, áhitat tudás nélkül, buzgalom benső élet nélkül?"