Polgári jogi szerződések tára
- 628 oldal
- kartonált, cérnafűzött
- ISBN:
A Ptk. hatálybalépése óta a kódex és a kapcsolódó jogszabályok több alkalommal is módosultak, ezekkel összefüggésben számos "precedensértékű" bírói döntés született. Frissültek a Ptk.-hoz fűzött magyarázatok, kommentárok, a hatálybalépés idején még tisztázatlan jogértelmezési kérdések eldőltek vagy a kezdetihez képest új irányt vettek. Ezt felismerve az ORAC Kiadó elérkezettnek látta az időt a 2014-ben - az Új magánjog sorozat részeként - megjelent "Szerződések tára - az új Ptk. alapján" című, nagy sikerű kiadvány aktualizálására.
A kötet az aktualizálás mellett kibővült jó néhány - a korábbi mintatárban nem szereplő - jogterülettel és értékes mintákkal is, így a magyar kiadványokat tekintve egyedülálló módon egy kötetben szerepelnek a jogi személyek (főként a társasági jog), a családjog, a dologi jog (zálogjog), a kötelmi jog, illetve az öröklési jog területét lefedő szerződés- és jognyilatkozat-minták, ezzel egy igen átfogó civilisztikai iratmintatár kerül a tisztelt Olvasó elé.
Miként a Szerződések tárának első kiadása, úgy e kiadvány is mindenkihez szól, aki akár az üzleti élet különböző szintű szereplőjeként, akár magánemberként, esetenként vagy rendszeresen szerződéseket köt, esetleg jognyilatkozatokat tesz. Reményeink szerint e kötet is hasznos segédeszköz lesz a szerződéskötés folyamatában a nem jogi végzettségű üzletemberek, vállalkozók számára éppúgy, mint azok számára, akik jogászként foglalkoznak szerződéskötéssel. A gyakorlati tapasztalatok egyértelműen azt igazolják, hogy egy megfelelően előkészített és pontosan megszövegezett, jó szerződéssel megelőzhetők a későbbi jogviták vagy megnyugtatóan rendezhetők a már konfliktusos élethelyzetek. Megjegyzendő, hogy a kötet címzettjei elsősorban a jogász (leginkább ügyvéd) kollégák mint felhasználók, ezért a minták formai szempontból legtöbbször erre figyelemmel épülnek fel.
Ez a könyv nem tudományos szempontok alapján íródott kommentár, hanem gyakorlati igényeket kíván kielégíteni, kifejezetten kézikönyv jelleggel. Gyakorlatias stílusát az is biztosítja, hogy a szerzők kivétel nélkül gyakorló jogászok, ügyvédként, bíróként, közjegyzőként, különböző állami szerveknél gyakorlati munkát végző jogász szakemberek.
Részlet a szerkesztői előszóbó