Buy books with your smartphone.
1 230 din.
Expected delivery time
14 workday.

Perben és haragban - világháborús önmagunkkal - Tanulmányok

Kronosz Kiadó, 2015
  • 252 oldal
  • karton
  • ISBN:

Perben és haragban világháborús önmagunkkal, foglalja össze a kötet címe a benne szereplő nyolc tanulmány tematikáját, utalva arra is, hogy Magyarország második világháborús szerepvállalásának egyes következményei lankadatlanul viták középpontjában állnak. Az 1945 után mesterségesen befagyasztott társadalmi emlékezet a hetvenes évektől indult lassú olvadásnak, még éppen időben ahhoz, hogy a túlélők emlékei ne vesszenek el a közösség számára. A következő húsz esztendőben a korszak történeti feldolgozása lassan eltávolodva az ideológiai-politikai elvárásoktól teljesebbé, sokszínűbbé vált. Ám a rendszerváltás óta annak is tanúi lehetünk, hogy az etnikai öntudattal erősen áthatva újraéledő kommunikatív emlékezet nem mindig szeretne tudomást venni a felszabadult forrásokon nyugvó történeti feltárás új eredményeiről. Úgy tűnik, a békévé oldás költői vágyálom marad, miközben új szereposztásokban és új hadállásokat foglalva folytatódik a harc a múlt bevallása körül.