Hogy volt, hogy nem volt

Közeledik a nyár, ilyenkor a legtöbb család, már ha teheti, tervez­geti a nyaralást. Nálunk évente visszatérő probléma, hogy nejem víz mellett szeretne napozni, én viszont inkább világot látnék, ro­hannék városról városra, napozás közben ugyanis unatkozom. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy nejem bejelenti:– Tengerpart. Mire én:– Tudhatnád, hogy ott halálra unom magam, különben sincs rá pénzünk.– Menjünk Tunéziába, az olcsóbb. A tengerparton lakunk, és ha megunjuk az egyhelyben ülést, akkor nagyokat kirándulhatunk.– Szó se lehet róla. Kibírhatatlan ott a hőség, ráadásul már három­szor voltunk. Mindent láttam, nem megyek – jelentem ki határo­zottan –, és ez az utolsó szavam! Pár nappal később már valahogy mindenki úgy emlékszik, hogy ezt az utat én javasoltam, ráadásul előszezonban, mert hogy nincs elég pénzünk. Ilyenkor egy darabig még rutinszerűen tiltakozik az ember, aztán feladja. Legyen az asszonynak igaza. Ezeket a sorokat, férfitársaim, a tunéziai tengerpartról küldöm nektek.