Jász dekameron - Dedikált

Az író által dedikált példány.
Az adoma magyarított szó, Erdélyi János alkotása. Önállóan és a na­gyobb léleg­zetű próza egyik ele­me­ként él iro­dal­mun­kban. Bistey András Jász dekameronja ezt a hagyo­mányt gaz­da­gítja a jász vidék rövid, mulat­ságos tör­té­ne­tei­nek gyűj­te­mény­be fogla­lásával. Amíg van ado­máz­ni ked­vünk, óvjuk em­beri ér­té­kein­ket. Élni segít hát a csat­ta­nós tör­té­net, az el­me­sélt vagy leírt adoma. RÉSZLET: Egyenjogúság

Egy kocsmázó gazda, felesége maga is ugyanúgy kocsmába kezd járni, mint az ura, ezzel el is veszi a kedvét az italozástól.
Élt Jászszentandráson egy jómódú parasztgazda, Guba Sán­dornak hívták. A vagyon azonban veszélybe került, mert Guba Sándor a kelleténél jobban szerette az italt, néha fél nap, egész nap is elüldögélt a kocsmában hasonszőrű ismerőseivel. Nem­igen rúgott be úgy, hogy elvesztette volna az eszét világ csúfjára, bár elég sűrűn emelgette a poharat, de a felesége így is duplán haragudott, mivel nem dolgozott otthon, mint más rendes ember, és ráadásul a pénzt is költötte.

Kérte az urát szépen, kérte csúnyán, hogy hagyjon fel a kocsmázással, de az rá se hederített.

No megállj, vén kutya! – gondolta egyszer az asszony. – Le­szoktatlak én a kocsmáról, mégpedig hamarosan!

Legközelebb, amikor este megint hiába várta az urát, össze­kapta magát egy kicsit, és elballagott ő is a kocsmába. Jól szá­mított, ott volt Guba Sándor a cim­bo­rái­val. Annus néni azonban nem ment oda hozzá, mint máskor, hogy hazahívja, hanem az asztaluktól jó messze maga is leült.

Olyan csend támadt a kocsmában, hogy a légypapírra ragadt legyek zümmögését is lehetett hallani. Guba Sándor úgy tett, mintha nem vette volna észre a feleségét, de nagyon elszontyo­lodott az ábrázata.

A kocsmáros odament Anna nénihez.

– Mit hozhatok? – kérdezte zavartan, fél szemmel Guba Sán­dorra sandítva, aki már háttal ült feléjük.

– Három liter bort! – mondta Anna néni jó hangosan. – De a legfinomabb rizlingből ám!

– Mennyit? – kérdezte a kocsmáros, és közelebb hajolt, mint aki nem jól hall.

– Három litert! – kiáltotta a fülébe az asszony.

– Én kihozhatom, de … – kezdte volna a kocsmáros, de Anna néni közbevágott:

– Mindenkinek jut egy pohárral, aki jó szívvel elfogadja!

Ha eddig is odafigyelt mindenki, most azután még jobban hegyezni kezdte a fülét a sok korhely, potyaleső, és szép sorban odasomfordáltak Anna néni asztalához.

– Egészségére, Anna néném!

– A jó Isten sokáig éltesse!

Sűrűn emelgették a poharakat, elfogyott az első három liter rizling, már a második három liter is fogytán volt, amikor a kocsmáros zárórát kiáltott. De addigra már nagy vigasság volt az Anna néni asztalánál, még nótáztak is egy sort.

Zárórakor Guba Sándor és a felesége hazaindultak, de külön-külön mentek, otthon pedig egyikük sem hozta szóba az esetet.

Így történt ez még egyszer, majd Annus néni harmadszor is megjelent a kocs­má­ban, nem sokkal az ura után. Guba Sándor vagy egy félóráig bírta még, de látszott rajta, hogy nem sok öröme telik az iszogatásban, sőt egyre nehezebben türtőztette magát. Végül odament a feleségéhez.

– Hallod-e, he! Mehetnénk már hazafelé!

– Mehetünk, Sándor – felelte az asszony.

Hazaballagtak együtt, és többé senki se látta őket a kocsmá­ban, sem együtt, sem külön-külön.