Az Árpád-ház asszonyai II. - A Magyar királynék és nagyasszonyok 3. kötete
- 94 oldal
- ragasztott, keménytábla
- ISBN:
Ebben a kötetben kap helyet hét másik feleség is: II. Béla vérszomjas neje, a szerb Ilona, aki félig-meddig uralkodott is vak férje helyett, az orosz Fruzsina, az osztrák Ágnes, a bizánci Mária és Ágnes, a francia Margit, majd a spanyol Konstancia története is. Ugyanakkor itt ismerheti meg az olvasó II. András német feleségét, a rosszemlékű Gertrudist, akivel merénylők végeztek. II. Andásnak még két felesége volt, Jolánta és Beatrix, aztán jött IV. Béla neje, a görög Laszkarisz Mária, aki férje mellett is sok nehézséggel nézett szembe Magyarországon a tatárjárás alatt. A kötetben még szó lesz V. István kun feleségéről, majd Kun László nápolyi származású nejéről, név szerint ismert szeretőiről; ám az időben már egy Habsburg-lány is került a magyar trónra.
A Magyar királynék és nagyasszonyok 3. kötete.