Stratégia

„Az emberi emlékezet (a világtörténelem) a stratégia, vagyis hadászat alakulására nagy hatást gyakorló személyeknek tartja Thuküdidészt, Julius Caesart, Machiavellit, Nagy Frigyest, Szuvorovot, Napóleont, Clausewitzet, Moltkét és Liddell Hartot.” (A Magyar Hadtudományi Társaság Hadtudományi Lexikona) B. H. Liddell Hart (1895–1970) több olyan reformot valósított meg a brit hadseregben, amelyeknek a parancsnokok eleinte ellenálltak (pl. a légvédelem fejlesztése); a második világháborúban a németek – az ő stratégiai elképzeléseit felhasználva – többször győztek a franciák ellen, mivel a „páncélos háború” korai proponense is volt, amit az angolok vonakodtak elfogadni, Guderian és Rommel viszont – akárcsak Patton tábornok – több ízben kifejezte, mennyit köszönhet Liddell Hart könyveinek. A 20. század egyik legnagyobb katonai gondolkodójáról és legidőtállóbb művéről van tehát szó. A Stratégia átfogó történelmi (hadtörténeti) analízis: kezdődik a görög–perzsa háborúval, az athéni Epameinóndasszal, Periklésszel, Alkibiadésszel, a spártai Lüszandrosszal, azután következnek a makedónok, II. Philipposz és Nagy Sándor, majd a pun Hannibál, a római Fabius Maximus Cunctator (róla, a „Habozóról” általában csak rosszat tanulunk az iskolában, pedig zseniális taktikus volt), Scipio Africanus, Julius Caesar, a bizánci Belisar és Narses, az eunuch; a középkorból röviden a hastingsi csata (Normandiai Vilmos, illetve Harold király), a százéves háború (Crécy, Poitiers), Agincourt, a Rózsák Háborúja; ismét részletesebben a 17. század (Gusztáv Adolf, Cromwell, Turenne), a 18. század (Nagy Frigyes és Marlborough), utána a francia forradalom és Napóleon; összefoglaló áttekintést kapunk az amerikai polgárháború nagyjairól, a német–francia háborúról, nagy ívű elemzéseket az első, majd a második világháború stratégiájáról, végül az egészet elméleti következtetések zárják le taktikáról, stratégiáról és „nagystratégiáról”, s egy fejezet a hadviselés legújabb jelenségéről, a gerillaháborúról. Az analízis vezérfonala a Liddell Hart által híressé tett „közvetett megközelítés”, az a hadászati eszme, amelynek értelmében a hadvezér nem a frontális támadásra alapozza a sikert (legyen bármekkora erőfölényben), hanem kerülő utakat választ, akár konkrétakat (szárnyfelgöngyölítés, a mozgékonyságra épített kikerülés, hátba támadás, a leggyengébb pontra való koncentrálás, a döntõ ütközet elől való kitérés, az ellenség, főleg a megszállók kifárasztása, utánpótlási vonalaik elvágása, az eszközöknek a célokhoz való igazítása stb.), akár messzebb mutatókat (szövetségi rendszerek fellazítása, váratlan politikai eszközök alkalmazása, „ötödik hadoszlop” beépítése, a hadművelethez alternatív lehetõségek elõre való kidolgozása stb.). Liddell Hart szerint csakis az ilyen hadvezetés hozhatott tartós sikert a századok során, s monumentális művében ezt igyekszik bizonyítani. Már csak azért is örökzöld a téma és a koncepció, mert mint a szerző a bevezetőben írja, végső fokon mindenfajta sikernek a közvetett megközelítés a titka: az üzletben éppúgy, mint a szerelemben.