Buy books with your smartphone.
€40.03
Free delivery
Expected delivery time
26 workday.

Láss csodát! A rajzban gondolkodó gyermek - Dedikált

Pont Kiadó, 2017
  • 142 oldal
  • Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
  • hibátlan, olvasatlan példány
  • ISBN: 9786155500329
  • Dedikált
  • Szállító: A Hely Antikvárium

Látni és rajzolni is velünk, tőlünk, felnőttektől tanul a kisgyerek. Miközben rögzíti amit (és ahogyan!) lát, néha döbbenetes kifejező erővel közli gondolatait, érzéseit, fogalmazza meg „közérzetét a világban”.
Ezeket a magánemberi élményeimet szerettem volna közösségi élménnyé kiáltani három évtizeddel ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy Gyermekvilág trilógiát írok. „Tegyük szellemi élményünkké a gyermeket!”, hangoztatom azóta, már nem csupán apaként, hanem íróként, szerkesztőként, aki gyerekek ezreivel, tízezreivel írtam-rajzoltam-meséltem közösen. A hazugság forradalma (a kisgyermek és a valóság) a mese születését járta körül, a Ribizlikávé (a gyermek nyelve és világa) a szavakból épített világ sziporkázását mutatta fel, a Láss csodát! pedig a gyermekrajzokban tetten érhető „értelmi és érzelmi látást”, a rajzban-gondolkodást vizsgálja. (Szávai Géza)