Buy books with your smartphone.
2 495 din.
Expected delivery time
14 workday.

A turizmus nemzetközi földrajza

Dialóg Campus, 2009
  • 320 oldal
  • cérnafűzött, keménytáblás
  • ISBN:

A turizmus térhódításával egyidejűleg számos új tankönyv jelent meg a közelmúltban, de ebből arányaiban kevés foglalkozik a turizmus nemzetközi földrajzával. A megjelent művek többnyire leíró jellegűek, vagy csak általános folyamatokra koncentrálnak, regionális komplexitás nélkül. Jelen könyv e hiányt igyekszik pótolni, a fent leírt kettősséget ötvözni. Egyrészt vizsgálja a turizmusban végbemenő nemzetközi folyamatokat, elemzi a regionális összefüggéseket, másrészt - a terjedelem adta lehetőségeken belül - komplexen mutatja be az adott országok turizmusának mai helyzetét és a lehetséges fejlődési irányát. A tankönyv elsősorban a felsőoktatásban turizmussal foglalkozó hallgatóknak készült, de remélhetőleg hasznossá válik az utazási irodák dolgozói, valamint az általános és középiskolákban oktató tanárok számára is. S ajánlható azok részére is, akik „csak” turistaként vesznek részt a turizmusban. Orientálhatja őket e könyv az utazási döntésük előkészítésében, a desztinációk kiválasztásában, hiszen egyre többen vannak, akik kedvtelésből utaznak, s földrajzi műveltségüket bővítve - többek között - az adott célország, régió idegenforgalmi folyamatai, összefüggései, ismeretei iránt is érdeklődnek.