Foltos emlékek

Előszó

Emberek, akik a magyar határokon túl élnek mélyen a magyarságtudatukban, az összetartozásban, az együttélésben, ritkán szólalnak meg. Ha megszólalnak a mai elferdült, összekószált világban, szavuk vagy farkasorditás, vagy rebegő ima, a mai kényelmük szeretete, vagy földönjáró kritika. A könyvben, amit bevezetek, a farkas nem ordít úgy, mint más farkasok. Az ima inkább földi kéréssé idomul, a kényelmet külföldiként fogadja el, de szigorúan él a kritika jogával. A hozzáértők tudják, hogy az 1956-os magyar forradalom a legtisztább, legszentebb az emberiség történelmében. Nem akarták a múltat vissza, de keményen bejelentették, hogy a jelennek igaz és emberibb formáját követelik. Az élet nekik adott igazat A később rájuk vetett „ellenforradalmi" vádat nevetségessé teszi, hogy az elnyomók a kommunista Nagy Imre, Maléter Pál és több száz munkatársuk kivégzése után kenöcselték ezt a forradalmat ellenforradalommá. Harminc esztendő múlt el azóta. A most megjelenő könyv nem utal az előző paragrafusra. Ha lehet különbséget tenni, vannak, akik az életet élik és érzik, mig mások azt analizálják. Ennek a könyvnek írója inkább él és érez, mint ahogyan egy Arany-Petőfi kultúrán nevelkedett 15 éves igazán pesti lány tette volna harminc év előtt A kislány felnőtt, Svájcban és Kanadában, de föleg az életben azóta eltelt évek érzései és gondolatai íródtak könyvvé. Mi mind tudjuk, hogy hazátlanságunk első percétől kezdve valamilyen sötétség vonja be a mi égboltunkat, nem úgy élünk, ahogy szerettük volna. Ha megszólalunk, szavunk zseblámpa ebben a sötétségben. Egyszerűen fényt keresünk. Ez a könyv pedig, úgy érzem, talán több ezer zseblámpával is felér. Mulasztás lenne, ha a kiadást lehetővé tevő FABÓ Lászlót, a nyomtató SZATMÁRI Istvánt nem említeném. Nélkülük ez a mi hazátlan sötétségünk valóban sötétség maradna.

Andreanszky Károly